Hatókör: rendszer vagy alkalmazás
A VPN mindent elkap, amit az eszköz kiküld – böngészőket, üzenetküldőket, háttérben futó appokat. A proxy csak azt a programot kezeli, amelyet beállítottál rá; minden más közvetlenül megy ki.
Útmutatók
A VPN az eszközöd teljes forgalmát titkosítja, és egy távoli szerveren keresztül irányítja át – az operációs rendszer szintjén. A proxy csak egyetlen alkalmazás – általában a böngésző – forgalmát továbbítja, és a legtöbb proxy nem ad hozzá saját titkosítást. Mindkettő megváltoztatja a kifelé látható IP-címedet, de magát a kapcsolatot csak a VPN védi.
A VPN mindent elkap, amit az eszköz kiküld – böngészőket, üzenetküldőket, háttérben futó appokat. A proxy csak azt a programot kezeli, amelyet beállítottál rá; minden más közvetlenül megy ki.
A VPN saját titkosításba csomagolja a forgalmat közted és a szerver között. A HTTP- és SOCKS5-proxyk a bájtokat úgy továbbítják, ahogy vannak – az útvonalon bárki látja, amit maga az alkalmazás nem titkosított.
A VPN a magánszféra védelmére és a nem megbízható hálózatokhoz való. A proxy továbbra is az első számú eszköz adatgyűjtéshez (scraping), több fiók párhuzamos kezeléséhez és appok szerinti útválasztáshoz, ahol az olcsó, eldobható IP-címek fontosabbak a titkosításnál.
A VPN a hálózati rétegben működik. A kliense létrehoz egy virtuális hálózati interfészt, az operációs rendszer pedig minden forgalmat – minden appot, minden portot, a DNS-lekérdezéseket is – a titkosított alagúton keresztül irányít. Egyszer bekapcsolod, és az eszközön semmi sem kerüli meg.
A proxy az alkalmazási rétegben működik. Egy adott programot – böngészőt, letöltéskezelőt, botot – állítasz be úgy, hogy a kéréseit a proxyszerveren keresztül küldje, és ez csak annak a programnak a forgalmát érinti. A leveleződ, a rendszerfrissítések és az összes többi app továbbra is a valódi kapcsolatodat használja. Ez az appszintű hatókör a magánszféra szempontjából korlát, eszközként viszont előny: egy gép egyszerre több címről is beszélhet az internettel.
Ez a legélesebb különbség. A VPN saját protokollréteggel – WireGuard-dal vagy Xray-típusú transzporttal – titkosít mindent az eszközöd és a szerver között, így az internetszolgáltatód és minden közbülső hálózat csak egyetlen címre tartó, titkosított adatfolyamot lát.
Egy sima HTTP- vagy SOCKS5-proxy önmagában semmit sem titkosít. Ha a meglátogatott oldal HTTPS-t használ, ez a TLS-titkosítás továbbra is végponttól végpontig érvényes – a proxykapcsolat azonban felfedi a célállomásokat a helyi hálózat előtt, és minden, ami nincs titkosítva, olvashatóan utazik. A proxy az IP-címedet rejti el a weboldal elől; azt nem, hogy mit csinálsz azon a hálózaton, amelyen éppen ülsz. A VPN-nél mindkettő egyszerre védve van.
A HTTP-proxy kifejezetten a webes forgalmat érti. Okosan is tud bánni vele – válaszokat gyorsítótáraz, URL-eket szűr, fejléceket ad hozzá –, pontosan ezért használják az irodákban, és pontosan ezért tudja látni és módosítani is azt, ami sima HTTP-n átmegy rajta.
A SOCKS5 alacsonyabb szintű és protokollfüggetlen: tetszőleges TCP- (és UDP-) kapcsolatokat továbbít anélkül, hogy belenézne. Ezért ez az alapértelmezett választás mindenhez, ami nem böngésző – üzenetküldőkhöz, torrentkliensekhez, egyedi szoftverekhez. A SOCKS5 támogatja a felhasználónév–jelszó alapú hitelesítést, de a HTTP-proxykhoz hasonlóan nem titkosít; továbbító, nem alagút.
A proxy olyan feladatokat old meg, amelyekkel a VPN rosszul boldogul. Ha egy feladathoz sok IP-cím kell – árfigyelés, hirdetésellenőrzés, több fiók kezelése egy platformon –, olcsón váltogathatsz több ezer proxy-IP között, míg a VPN egyetlen, más felhasználókkal megosztott kilépési címet ad.
A szelektív útválasztáshoz is ez a megfelelő eszköz: egy alkalmazást másik országon keresztül küldesz, miközben minden más helyi marad, vagy minden böngészőprofilnak saját címet adsz. A lakossági és mobil proxy-IP-k a weboldalak szemében hétköznapi otthoni felhasználónak tűnnek, így ott is működnek, ahol az adatközponti tartományokat tiltják. Ezek egyikéhez sem kell titkosítás – a forgalom amúgy is HTTPS –, így a proxy egyszerűsége itt nem igazi veszteség.
Ha egy ember egyetlen kapcsolatot véd, a VPN általában olcsóbb: havi pár dollárért korlátlan forgalmat kapsz több eszközön. A proxyk ára IP-címenként vagy gigabájtonként számítódik; egyetlen megosztott proxy keveset kóstál, a lakossági forgalmat viszont mennyiség alapján számlázzák, és gyorsan drágává válik. Nagy flottáknál fordul a kocka – több száz VPN-fiókot venni értelmetlen, több száz proxy-IP viszont teljesen hétköznapi.
Biztonság terén az aszimmetria szerkezeti. A VPN-szolgáltató látja a forgalmad metaadatait, ezért számít a naplózási szabályzata – az alagút viszont legalább megvéd a hálózattól. A proxyüzemeltető ugyanebben a bizalmi pozícióban ül, csak nincs körülötted alagút, az ingyenes nyilvános proxyk pedig a két világ legrosszabbját hozzák: ismeretlen üzemeltetők, akik bármilyen átmenő, nem HTTPS-forgalmat elolvashatnak, naplózhatnak vagy módosíthatnak.
A proxy akkor elég, ha csak annyit szeretnél, hogy egy adott alkalmazás más IP-címmel jelenjen meg, és a benne futó forgalom már eleve HTTPS: például másik városból nézed meg a keresési találatokat, geocélzott oldalt tesztelsz, vagy scrapert futtatsz. Ezekhez a feladatokhoz a VPN titkosítása nem ad hozzá semmit, feleslegesen fizetnél érte.
A proxy abban a pillanatban kevés, amint maga a hálózat nem megbízható, vagy épp az adatvédelem a lényeg: nyilvános Wi-Fi, böngészést naplózó szolgáltató, vagy bármilyen helyzet, ahol minden appot védeni akarsz anélkül, hogy egyenként beállítanád őket. Ez már VPN-terület — egyetlen alagút, és benne minden. Az Aurora megközelítése pontosan ezt a különbséget tükrözi: rendszerszintű alagútnak épült, tevékenységi naplók nélkül, nem pedig IP-váltogató eszköznek.
A VPN a teljes forgalmadat egyetlen, általad választott és megbízhatónak tartott titkosított szerveren át irányítja — elég gyorsan a mindennapi használathoz. A Tor három önkéntes relén keresztül, rétegzett titkosítással továbbítja a forgalmat, így egyetlen relé sem tudja egyszerre, hogy ki vagy és hová mész. Ezért a tulajdonságért a Tor a sebességed nagy részét feláldozza.
Egy VPN-szolgáltatás valódi pénzt fizet a szerverekért, a sávszélességért és a munkatársakért. Ha az app ingyenes, és nincs látható bevétele, az a pénz általában tőled érkezik más formában: a böngészési adataidból, beszúrt hirdetésekből, vagy abból, hogy az eszközödet mások forgalmának kilépési pontjaként adják tovább.
A legtöbb országban igen: a VPN használata legális és teljesen hétköznapi dolog. A vállalatok nap mint nap VPN-kapcsolatokon keresztül működnek. Az országok egy kisebb része korlátozza vagy engedélyhez köti a VPN-szolgáltatásokat, és ezek a szabályok változnak, ezért mindig nézd meg az aktuális helyi előírásokat ott, ahol élsz vagy ahová utazol. Egy legális eszköz pedig sosem teszi legálissá a vele elkövetett illegális cselekedeteket.
14 napos pénzvisszafizetési garancia. Akár 7 eszköz egy előfizetéssel.
Védem az eszközeimet