Útmutatók
Ha a VPN-alagutat a routerre teszed, egyszerre védi a hálózat összes eszközét — a tévéket, konzolokat és okoshangszórókat is, amelyekre nem lehet appot telepíteni. A kompromisszumok viszont valósak: a sávszélességet a router processzora korlátozza, az egész háztartás egyetlen országon keresztül lép ki az internetre, a hibakeresés pedig nehezebbé válik. Ez az útmutató bemutatja a lehetséges beállításokat, és segít eldönteni, melyik való neked.
Minden eszköz, amely csatlakozik a hálózathoz, automatikusan az alagútban van — nem kell appot telepíteni, nincs eszközönkénti beállítás, és a vendégeknek sem kell semmit konfigurálniuk. Azok az eszközök is védve vannak, amelyeken egyáltalán nem futtatható VPN-szoftver.
A titkosítás a router processzorán fut, a fogyasztói routerekben pedig gyenge chipek vannak. Egy kapcsolat, amely laptopon, appon keresztül több száz megabitet hoz, ugyanazon a routeren keresztül ennek a töredékére eshet vissza.
A beépített VPN-klienssel rendelkező firmware nem az egyetlen lehetőség. Egy átjáróként működő kis számítógép vagy egy második router a fő router mögött ugyanazt az eredményt hozza, más kompromisszumokkal — és firmware-flashelés nélkül.
Mert egyes eszközökön egyszerűen nem futtatható VPN-app. Az okostévékre, játékkonzolokra, streaming-boxokra, okoshangszórókra és a legtöbb IoT-kütyüre nem lehet kliensszoftvert telepíteni, így a forgalmukat csak egy szinttel feljebb — azon a routeren, amelyen keresztül csatlakoznak — lehet alagútba terelni. Minden, ami a router mögött van, úgy örökli az alagutat, hogy nem is tud a létezéséről.
Az eszközlimit szempontjából is van egy gyakorlati bónusz: a router mögötti hálózat egyetlen kapcsolatnak számít a VPN-szolgáltatás felé. Az Aurora esetében egy előfizetés legfeljebb 7 eszközt fed le, és a router egyetlen helyet foglal el, függetlenül attól, hány kütyü van mögötte.
Az alagút titkosítása mostantól a router processzorán fut, és ez jóval hamarabb lesz szűk keresztmetszet, mint az internet-előfizetésed. A fogyasztói routerekben kicsi, alacsony fogyasztású chipek vannak: a nehézkes, egyszálú OpenVPN ilyen hardveren gyakran néhány tíz megabitnél kifullad. A WireGuard sokkal könnyebb, és ugyanazon a chipen ennek többszörösét hozza, de egy olcsó router így sem fogja kihasználni egy gyors optikai vonal sávszélességét.
A késleltetés kevésbé szenved, mint a sávszélesség, így a böngészés és a videohívások általában rendben vannak. A gond a nagy letöltéseknél, a felhőbe mentéseknél és a 4K-streameknél jelentkezik — ezek mind egyszerre versengenek ugyanazért a kis processzorért. Mielőtt belevágnál, nézd meg, mennyit tud reálisan titkosítani a routered processzora, és ahol csak lehet, válaszd a WireGuardot az OpenVPN helyett.
Az egész háztartás mostantól egyetlen országon keresztül lép ki az internetre. Egy eszközönkénti app lehetővé teszi, hogy a laptopod az egyik helyszínen legyen, míg a tévéd egy másikat használ; a routeren futó alagútnál a kilépő ország módosítása mindenkinél egyszerre változtatja meg azt. A banki oldalak, a futárappok és minden helyszínre érzékeny szolgáltatás ugyanazt a külföldi címet fogja látni az otthon összes eszközén.
A hibakeresés is nehezebbé válik. Ha egy oldal nem töltődik be, már nem csak az a kérdés, hogy leállt-e az internet — a hiba lehet a szolgáltatónál, a routerben, az alagútban vagy a VPN-szerveren, és a tünetek mind ugyanúgy néznek ki. Ha van egy gyors módod arra, hogy az alagutat kivedd az útvonalból — például egy külön, alagút nélküli hálózat —, az egy egész estés találgatásból kétperces ellenőrzést csinál.
Egyes routerek natívan tudnak VPN-klienst futtatni — vagy a gyári firmware tartalmaz egyet, vagy a hardvert támogatja egy közösségi firmware, amely WireGuard- és OpenVPN-klienst ad hozzá. Az adminfelületen megadod a szerver címét és a kulcsokat, és a router maga építi fel az alagutat. Ez a legtisztább megoldás: egyetlen doboz, extra hardver nélkül.
A bökkenő a kompatibilitás és a kockázat. Nem minden modell támogatja a külső firmware-t, a flashelés érvénytelenítheti a garanciát, vagy figyelmetlenül végezve használhatatlanná teheti az eszközt, a gyári firmware-ek pedig nagyon eltérnek abban, mely protokollokat fogadják el. Konkrét modell helyett az elvet ellenőrizd: támogatja-e a router firmware-e — gyári vagy közösségi — a VPN-ed által használt protokollt, ideális esetben a WireGuardot, és van-e a processzorban elegendő tartalék hozzá.
Ahelyett, hogy a routerrel titkosíttatnál, tegyél a hálózatra egy kis számítógépet — egy mini-PC-t vagy egy egykártyás gépet —, futtasd azon az alagutat, és az eszközöknél állítsd be ezt átjáróként. A router továbbra is azt csinálja, amihez ért, az alagút pedig jóval erősebb processzort kap: már egy szerény x86-os mini-PC is olyan sebességgel titkosítja a WireGuard-forgalmat, amit egyetlen fogyasztói router sem közelít meg.
Az ára egy újabb doboz, amelyet áram alatt kell tartani és karbantartani, valamint némi hálózati tudás: az átjárónak továbbítania kell a forgalmat, és alapértelmezett útvonalként kell beállítani. Cserébe könnyű hibakeresést kapsz — vedd ki az átjárót az útvonalból, és a hálózat visszaáll a közvetlen kapcsolatra —, valamint egy teljes operációs rendszert, amelyen bármilyen klienst és szabályt futtathatsz.
Hagyd érintetlenül a meglévő routeredet, és köss mögé egy másodikat: a második router futtatja az alagutat, és saját Wi-Fi hálózatot sugároz. Így otthon két hálózatod lesz: ha az elsőhöz csatlakozol, közvetlenül mész ki a netre, ha a másodikhoz, akkor az alagúton belül vagy. Egy eszközt áthelyezni a kettő között annyi, mint Wi-Fit váltani.
Ezt a megoldást a legkönnyebb átlátni, és ezzel a legbiztonságosabb kísérletezni — egy hiba a második routeren sosem teszi tönkre a ház internetét. Az ára a dupla NAT, ami időnként megzavarja a játékkonzolokat és a portfüggő alkalmazásokat, valamint ugyanaz a CPU-korlát, mint az első opciónál, hiszen a titkosítást továbbra is a második router végzi.
Ritkán akarod, hogy minden eszköz az alagúton menjen. A szabályalapú útválasztással a router eszközönként — általában a helyi IP- vagy MAC-cím alapján — dönti el, hogy a forgalom az alagútba kerül, vagy közvetlenül megy ki. Egy tipikus felosztásnál a tévé és a munkalaptop az alagúton megy, míg a késleltetésre érzékeny konzolok és az okosotthon-központok közvetlenül maradnak.
Három dolog teszi megbízhatóvá a felosztást:
Úton a VPN titkosítja a forgalmadat a szállodai és reptéri Wi-Fi-n, a fiókjaid számára úgy tűnik, mintha egy megszokott országból csatlakoznál, és eléred azokat a szolgáltatásokat is, amelyek külföldön másképp viselkednek. Nem csodaszer: a streamingplatformok felismerik a szerverek címeit, és a helyi szabályok országonként eltérnek. Az egyetlen igazán fontos szabály — állíts be és tesztelj mindent, mielőtt elindulsz.
A VPN (virtuális magánhálózat) titkosított alagutat épít az eszközöd és egy távoli szerver között, a forgalmad pedig erről a szerverről lép ki az internetre. Az internetszolgáltatód nem látja többé, milyen oldalakat látogatsz, a weboldalak pedig a sajátod helyett a szerver IP-címét látják. Ez egy adatvédelmi eszköz, nem láthatatlanná tévő köpeny.
A VPN kiválasztása néhány ellenőrizhető tényen múlik: mit mond valójában a naplózási szabályzat, hol van bejegyezve a cég, milyen protokollokat használ, saját szerverei vannak-e, és mennyibe kerül valójában a megújítás. Az olyan marketingszólamok, mint a „katonai szintű titkosítás”, semmilyen információt nem hordoznak — minden komoly VPN ugyanazokat az algoritmusokat használja.
14 napos pénzvisszafizetési garancia. Akár 7 eszköz egy előfizetéssel.
Védem az eszközeimet